Lefekvés előtt néhány órával már ne egyél! – Az agyadnak is jót teszel vele

Lefekvés előtt néhány órával már ne egyél! - Az agyadnak is jót teszel vele.
Total
0
Shares

Ezt az aranyszabályt a diétázóknak, fogyni vágyóknak is érdemes betartani, de a kutatók egy ennél is fontosabb érvvel erősítik meg ezt az ajánlást.

Az agyunknak ugyanis, a többi szervünkhöz hasonlóan, nagyon nagy szüksége van a regenerációra, méregtelenítésre. Ennek a munkának a jelentős részét a szerveztünk éjszaka, elalvásunk után végzi. Egy glimfatikus rendszernek nevezett folyamat segíti az agyunkban a sejtek közötti teret kitisztítani, mégpedig a gerincvelői folyadék segítségével, mivel ez, a bizonyítékok szerint, képes átlépni a vér-agy gátat. Ez a tisztítási folyamat nagyon hasonlít ahhoz, mint amit a nyirokfolyadék tesz a testünk többi részében. Ahhoz, hogy az agyunk átmosásához teret engedjenek a folyadék számára, a sejtjeink gyakorlatilag összezsugorodnak, mikor mélyen alszunk. Ez teszi lehetővé, hogy a teljes „agymosási” folyamat hússzor olyan gyorsan menjen végbe mély alváskor, mint éber állapotban, illetve azt is megmagyarázza, hogy a szervezetünk regenerálódásában a pihentető alvás miért játszik kulcsfontosságú szerepet. Ha megfelelő mennyiségű mély alvásban volt részed, szó szerint felfrissülsz és mondhatni, megfiatalodott aggyal ébredsz.

Amíg megfelelő időpontban fekszünk le, minden éjjel megkapjuk a saját kis regeneráló agykezelésünket, de csak, ha a lefekvés előtt legalább négy órával már nem eszünk. Ahogy az edzés előtt sem tanácsos közvetlenül enni, így a lefekvés előtt sem. Edzésnél az izmoktól is elvonja a vért a szervezetünk a megfelelő emésztés érdekében, alvás előtt viszont az agyunktól rabolja el a vért az emésztőrendszerünk.

A glimfatikus rendszer a mély alvás különleges fázisában, az alvásciklus egy nagyon korai szakaszában a leghatékonyabb. Ez a folyamat, csakúgy, mint az emésztőrendszer, rengeteg vért követel. Ha azonban lefekvés előtt közvetlenül eszel, minden véred a bélrendszeredbe összpontosul az emésztésed megsegítésére, és nem lesz képes kellő mennyiségben eljutni az agyba, az életbevágóan fontos regenerációs” agymosás” végrehajtására. Ez esetben az agyad szenved majd véráramhiányban, mivel a szervezeted az emésztésre koncentrál. Ha a glimfatikus rendszered nem tudja hatékonyan átmosni az agyad, akkor amiloid és más toxinok, – beleértve az agyban a lektin- és LPS lerakódásokat, – halmozódnak fel.

Tehát, este ne egyél túl sokat és az utolsó étkezésed négy órával a lefekvést megelőzően történjen.

Miért lesznek a nők ducibbak, mint a férfiak?

Miért lesznek a nők ducibbak, mint a férfiak?

Ezt a kérdést megválaszolhatjuk röviden úgy is, hogy mert ahogy az élet sem igazságos, úgy a zsír sem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További érdekességek